Pulzoximetria

A pulzoximetria egy nem invazív módszer egy személy oxigéntelítettségének (SO2) monitorozására.Bár a perifériás oxigéntelítettség (SpO2) leolvasása nem mindig egyezik meg az artériás oxigéntelítettség (SaO2) kívánatosabb leolvasásával az artériás vérgáz elemzéséből, a kettő elég jól korrelál ahhoz, hogy a biztonságos, kényelmes, nem invazív, olcsó pulzoximetriás módszer. értékes az oxigéntelítettség mérésére a klinikai használat során.

Legelterjedtebb (transzmissszív) alkalmazási módjában az érzékelő eszközt a páciens vékony testrészére, általában ujjbegyre vagy fülcimpájára, csecsemő esetén a lábfejére helyezik.A készülék két hullámhosszú fényt bocsát át a testrészen egy fotodetektorba.Minden hullámhosszon méri a változó abszorbanciát, lehetővé téve a pusztán a pulzáló artériás vér miatti abszorbanciák meghatározását, kivéve a vénás vért, bőrt, csontot, izmokat, zsírt és (a legtöbb esetben) körömlakkot.[1]

A reflexiós pulzoximetria a transzmissszív pulzoximetria kevésbé elterjedt alternatívája.Ez a módszer nem igényli a személy vékony testrészét, ezért jól alkalmazható olyan univerzális alkalmazásokhoz, mint a lábfej, a homlok és a mellkas, de vannak korlátai is.Az értágulat és a vénás vér felhalmozódása a fejben a vénás szívbe való visszaáramlás megzavarása miatt, artériás és vénás pulzáció kombinációját okozhatja a homlok régiójában, és hamis SpO2 eredményekhez vezethet.Az ilyen állapotok endotracheális intubációval és gépi lélegeztetéssel végzett érzéstelenítés során vagy Trendelenburg helyzetben lévő betegeknél fordulnak elő.[2]